Rehab Blog

Blog megváltozott munkaképességűeknek és mindenkinek szól, akit érdekel ez a téma. Ha kérdéseid vannak, amiket nem mersz feltenni, itt megteheted! Ha sikeres vagy, és nem mondhatod el senkinek, itt megteheted! Ha munkáltató vagy, és nem tudod, merre indulj el, itt megmutatjuk! Ha munkáltató vagy, és már megtaláltad a te emberedet, mi bemutatjuk! Célunk egy olyan blog működtetése, mely nemcsak tájékoztat, hanem új munkahelyek születéséhez is hozzájárul.

Ne maradj le rólunk!

Partnereink

 

lathatatlan_logo.jpg

salvavita_logo.jpg

 

fbm logó.png

 

,,Van olyan betegség, ami elveszi az életed, de van olyan, ami átveszi felette az irányítást."

2013.10.03. 16:30 koordinátor

RehabJobosokként legújabb interjúalanyunknak egy pszichés érintettet választottunk, mert úgy gondoljuk: nagyon érzékeny téma az ő munkavállalásuk. Talán ennek egyik oka az, hogy sajnos tabu téma a pszichés zavarok köre, és ennek köszönhetően rengeteg tévhit, előítélet társul hozzájuk, pedig megfelelő hozzáállással és kellő nyitottsággal könnyen kezelhető ez a terület is. Interjúalanyunk név nélkül vállalta az interjút, mert negatív élményei vannak jórészt az előbbiekben leírtak miatt.

M. részmunkaidős recepciós lány, aki megváltozott munkaképességűként dolgozik. Megbeszéltük, hogy összejövünk egy beszélgetésre. Tudtam, hogy ,,leszázalékolták”, de, hogy pontosan miért is, azt nem. Pszichés érintettekről sok filmet láttam már, olvastam sokfajta történetet, és valami olyan kép rajzolódott ki bennem, hogy egy szomorú tekintetű, frusztrált, visszahúzódó lánnyal fogok találkozni.Starry-Night.jpg Azonban, amikor létrejött a találkozás, nagyon meglepődtem, mert már is vérbeli recepciósként teával, kávéval kínált, egyszerre jó kedvem lett. Egy életteli, jópofa, vagány lánnyal találkoztam, aki még jól is nézett ki. Az első benyomás máris felülírta a bennem eddig kirajzolódott képet, és úgy gondolom, hogy M. az egész beszélgetésünk során az őszinteségével még inkább meggyőzött arról, hogy át kell gondolnom az eddigi nézeteimet a pszichés érintettekkel kapcsolatban, mennyire is valósak és hogy az én környezetemben vagy családomban nem volt-e már hasonlóan pszichés zavarral élő.

-Vágjunk a közepébe. Miért részesülsz rokkantsági ellátásban ilyen fiatalon?

M: A betegségem olyan, mint egy érzelmi, hangulati hullámvasút; bipoláris affektív zavarnak hívják, közismertebb nevén mániás depressziónak. Ez a „kedvenc” idézetem vele kapcsolatban: „Van olyan betegség, ami elveszi az életed, de van olyan, ami átveszi felette az irányítást”.

- És ezt szinte vidáman mondod…

M: Nem egyszerű, de köszönhetően a szakmai segítségnek, és a családi támogatásnak, megtanultam együtt élni a helyzettel. Próbálom nem központi problémaként felfogni.

- Hogyan lehet ezt „összeszedni”?

M: Az orvosok sem tudják pontosan, hogy mitől alakul ki. Genetikai sérülékenység, környezeti tényezők, úgymint pl. stressz. Véleményem szerint az illető személyisége is nagyban befolyásolja a kialakulását és az alakulását is.

- Vagyis?

M: Egy túlzott megfelelési kényszer miatt túlvállalja magát az ember. Nálam is így kezdődött, az egyetem utolsó évében már főállásban dolgoztam. De az egyetemen is és a munkában is, sőt a párkapcsolatban is maximálisan akartam „teljesíteni”.

- Tehát mi történt?

M: Eljött az az idő, amikor már nem tudtam rendesen koncentrálni, aludni és enni, egy idő után sírni sem, nem volt jövőképem, csak ültem és nem gondoltam semmire; „kiüresedett minden”.  Kórházba kerültem, ahol elég jól „összeraktak”, utána le is államvizsgáztam.

- Minden rendeződött?

M: Dehogy! Akkor jött a java! Még rutintalan voltam, és saját döntésemre két gyógyszerből elhagytam egyet, mondván, én már jól vagyok. Ebből lett a baj. Mániás lettem. Hogy az milyen, azt inkább nem részletezem, megélni elég szórakoztató, kívülállóként állítólag nehéz. Akit érdekel, olvasson utána!

- És hogyan tudsz erről ilyen nyíltsággal, okosan és humorral átszőve beszélni?

M: Az irónia és az önirónia sok mindenen átsegíti az embert. A következő hat éven is túljutottam valahogy. Rengeteget voltam kórházban, de a legnagyobb problémám az volt, hogy a nagy önállóságom odalett, azaz nem tudtam eltartani magam, és roppantul zavart, hogy a szüleim segítségére szorulok.

- Most jól vagy?

M: Már egy éve tünetmentesnek mondanak, azaz alig van bajom. Szedem a gyógyszereket, rendszeresen járok kontrollra és pszichológushoz is. Minden sorstársamnak azt javaslom, hogy ha nem bírnak a problémáikkal egyedül megbirkózni, tegyék félre a büszkeségüket, és kérjenek segítséget! Hiszen így lehetőség nyílik majd idővel közel azonos, teljes életet élni. 

- Pesten élsz, dolgozol, minden rendben?

M: Élvezem, hogy Pesten élhetek, önállóan. Április óta vagyok itt. Azonnal elkezdtem állásinterjúkra járni. Sajnos a cégek többségének, de általában az embereknek fogalmuk sincs arról, hogy mit jelent az, hogy valaki megváltozott munkaképességű. Az mmk fogalma számomra is idegen volt, eleinte kutattam az internetes keresőben ezerféleképpen a lehetőségeket, úgymint rehabilitációs munka, munkalehetőség rokkantaknak, vagy állás leszázalékoltaknak. Amikor rátaláltam a rehabjob.hu-ra, nagyon megörültem, hogy Magyarországon létezik ilyen gyűjtőportál. Regisztráltam az oldalra, és utána már naponta interjúkra jártam. A meghallgatásokról elég sok negatív élményem is van. Szerintem a köztudatban a pszichés érintetteknek elég rossz a megítélésük, ezt tapasztaltam is elég közelről. Néha nemcsak az NRSZH határozatomat akarták lefénymásolni, hanem szinte követelték az orvosszakértői véleményt is, ami részletesen taglalja a betegség részleteit vagy a kórházi kezeléseimet. Ehhez nem volt joguk. Volt olyan „tanácsadó” hölgy, aki pszichológiai és szakorvosi véleményt is kért. Ez szerintem a megalázó és felháborító között van valahol, mert tőlem őszinteséget várnak el, de a másik oldalról nem kapom azt, csak sokszor elutasítást, és bevallom: nem értem, miért. Más nem volt még kórházban valamilyen betegsége miatt? Igazából sokan valahogy a pszichés zavarokhoz úgy állnak, mintha valami különleges vagy félelmetes dolgok lennének, pedig ugyanolyanok, mint bármely más betegség, akár a magas vérnyomás. Megfelelő segítséggel hosszú távon karbantartható. Szerencsére találkoztam szociálisan érzékenyebb, liberálisabb felfogásúakkal is, ennek köszönhetően rövid időn belül el tudtam helyezkedni, mint részmunkaidős recepciós. Jó érzés, hogy ugyanolyan kollégaként tekintenek rám, mint a többiekre. Boldog vagyok, hogy ismét van állásom, és nagyon bízom benne, hogy a jövőben is megállom a helyem egyedül.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rehabjob.blog.hu/api/trackback/id/tr305549345

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.