Múlt heti bejegyzésünkben olvashattatok az Egyenlő Bánásmód Hatóság működéséről és arról, mik is a védett tulajdonságok. Mostani bejegyzésünkben, ígéretünkhöz híven, bemutatjuk képzéseiket, workshopjaikat és kutatásukat

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság 2009 áprilisában indította el azt az Európai Uniós támogatású TÁMOP 5.5.5. programot, amelynek fejlesztései és szakmai programjai elsősorban az egyenlő bánásmód és a diszkriminációmentesség elvének társadalmi tudatosítására irányulnak.  Lehetővé vált a program kereteiben az is, hogy a hatóság speciális tudását, és azt a jogalkalmazói tapasztalatot, amelyet az Egyenlő Bánásmód Hatóság megalakulása, 2005 óta felhalmozott, széles körben megoszthassák.    

Dr. Pánczél Márta főosztályvezető, a TÁMOP Programiroda vezetője beszélt arról, hogy a pályázat segítségével mit sikerült elérniük.

Korábban az Egyenlő Bánásmód Hatóság csak Budapesten működött. Most referensi hálózat dolgozik országszerte. Ez is a pályázati pénzeknek köszönhető?

-Igen, ennek a forrásnak köszönhetően hozhattuk létre a referensi hálózatunkat 2009-ben. Minden megyeszékhelyen heti 4 órában ingyenes ügyfélfogadást tartanak a referensek, illetve minden hónapban mindig másik kistérségbe is ellátogatnak. A Hatóság ilyen módon közelebb tudta vinni a szolgáltatásait az emberekhez. Referenseink komoly kiválasztási procedúrán estek át, mindannyian kiváló tudással, ügyfélfogadásban szerzett tapasztalattal rendelkező ügyvédek. Ők meg is szűrik a Hatósághoz befutó ügyeket, mert sok nem az EBH hatáskörébe tartozó problémával is felkeresik őket az ügyfelek. A referenseink másik fontos feladata, hogy megyei településeken szakmai, civil és média partnerséget alakítsanak ki annak érdekében, hogy minél hatékonyabban lehessen érvényesíteni az egyenlő bánásmód elvét és megismertessék a lakossággal az EBH által nyújtott lehetőségeket.

 Évek óta igen népszerűek a képzéseik. Erről hallhatnánk pár szót?

-71 akkreditált felnőttképzésből és 9 workshopból álló programot bonyolítunk. Saját tananyagot fejlesztettek a hatóság munkatársai, aminek azért van igazán nagy jelentősége, mert ez az egyetlen olyan, egyenlő bánásmóddal kapcsolatos képzés, aminek a tananyagát azok állították össze, akik ezzel foglalkoznak alapfeladatként is, tehát gyakorlati tapasztalataik is vannak. A tréningek jogi moduljában is a hatósági jogászok tanítanak. A közigazgatási rendszerben ugyanis nekik van meg egyedül az a speciális tudásuk, ami ennek a munkának az ellátásához szükséges.

Hogyan épülnek fel a képzések?

-Képzéseink fontos eleme, hogy ez nem csupán ismeretek átadásáról szól, hanem egyben érzékenyítés is. A tréning időtartama 15 órás érzékenyítő és egy 15 órás jogi blokkból áll, aminek a végén tanúsítványt kap a hallgató. Védett tulajdonságú és védett tulajdonsággal nem rendelkező vegyes csoportokkal dolgozunk, ami már önmagában is igen jó eredményeket hoz az érzékenyítésben. A 20-25 fős csoportok tagjai az ország különböző részeiről érkeznek, akik a legvegyesebb életkorú, családi állapotú, végzettségű, védett tulajdonságú, illetve azzal nem rendelkező emberek. A csoportok összetételéről rendszeresen statisztikák készülnek, hiszen ebből is lehet következtetéseket levonni.

A képzések sikerességét többek között az jelzi, hogy szinte önjáróvá váltak, elég a honlapunkon közzé tenni, ha indul egy újabb képzés és rövid időn belül elérjük a maximális csoportlétszámot.  A képzés ingyenes.

A workshop miből áll?

-A workshopok egy napos rendezvények, 100 fősek, tartalmát tekintve sűrített képzési programmal és elsősorban tapasztalatcserékkel. Délelőtt prezentációkat, délután szekciókat tartunk, amelyeken az interakció arra is irányul, hogy az EBH szakemberei megismerhessék egy-egy régió lakosságának, szervezeteinek igényeit, véleményét, tapasztalatait.

-Lemérhető-e az, hogy munkájuk, illetve képzéseik hatására, az egyenlő bánásmód elvének megismertetésével mit, mennyit változik az emberek érzékenysége a védett tulajdonságú emberek irányában?

-Folyamatosan mérjük a képzésen résztvevők tudatosság változását és érzékenyítését. Bemenetkor kitöltenek a résztvevők egy kérdőívet és kimenetkor is. Egy- másfél évvel a képzés után ismét megkérdezzük a hallgatókat, mit tudnak, mire emlékeznek, miképpen tudták hasznosítani a megtanultakat, változott-e  az érzékenységük. Nagyon hasznosnak tartanánk, ha a felsőoktatásba is bekerülnének az egyenlő bánásmód követelményével kapcsolatos ismeretek, valamint a Hatóság elmúlt 8 évében szerzett tapasztalatok is, ezért a 70 tréningen és 9 workshopon kipróbált tananyagot és egy módszertani oktatófilmet a projekt végén átadunk a felsőoktatás és a felnőttképzés intézményeinek, hogy akkreditálják és tegyék taníthatóvá az ismereteket.

Arról, hogy lemérhető-e munkánk eredménye, hogy az emberek tudatossága, érzékenysége az egyenlő bánásmóddal, diszkriminációval kapcsolatban miképp változott, április végén az egyik kutatásunk lezárásával, annak elemzésekor egészen pontos képet kapunk majd.

A TÁMOP pályázat harmadik projekt-elemeként említette a kutatást. Beszélne erről?

-Kutatásaink arra irányulnak, hogy a tudás átadáson és társadalmi érzékenyítésen túl, amire az EBH a projekt képzési programjában vállalkozott, legyen egy szociológiailag hiteles pillanatfelvétel a társadalom aktuális állapotáról. Ezt célozza a projekt 7 társadalomtudományi kutatása.

Kutatásaink egyike, amit említettem már, lakossági reprezentatív mintán vizsgálta az egyenlő bánásmóddal és diszkriminációval kapcsolatos ismereteinket és tudatosságainkat a projekt elején, most három és fél év után pedig a kutatás második hulláma az elmozdulást vizsgálja mind a tudatosság, mind az érzékenység terén. Hiteles adatsoraink lesznek tehát arról, hogy egy közigazgatási intézmény, az Egyenlő Bánásmód Hatóság, ha alapfeladatin túl, képzésekkel, kutatásokkal, médiakampánnyal társadalmi kommunikációs aktivitásokat folytat, milyen eredményeket érhet el a jogtudatosításban, a közszolgáltatáshoz jutás minőségfejlesztésében, a társadalmi kohézió erősítésében.

A diszkrimináció legmarkánsabban a munka világában jelentkezik, ezért négy témakörben vizsgáltuk a munka világára jellemző diszkriminációs tendenciákat.  Hamarosan lezárul a közigazgatás kirekesztő mechanizmusait vizsgáló kutatásunk önkormányzati szinteken. A közigazgatás szintén jelentős terepe a diszkriminációnak. . A települési önkormányzatok most fogják tömeges méretekben megalkotni a települési esélyegyenlőségi programjaikat. Úgy gondoljuk, ez a kutatás nagymértékben segítheti a munkájukat a jellemző diszkriminációs utak feltárásával. Másfelől ez a kutatás felhívja a figyelmet arra is, hogy a diszkrimináció mentesség önmagában nem generál esélyegyenlőséget. Esélyegyenlőséget javítani csak valamilyen aktív, pozitív intézkedéssel, például előnyben részesítéssel lehet ott, ahol spontán tendenciák egyenlőtlenségeket eredményeznek.

Mit ért ez alatt?

-Például egy munkahelyi esélyegyenlőségi programban lehet biztosítani a kisgyerekes anyáknak rugalmas munkaidőt, vagy egy települési esélyegyenlőségi program a mozgáskorlátozottakat, vagy más, az adott településen, a munkaerőpiacon hátrányokkal induló védett tulajdonságú csoportok tagjait bizonyos önkormányzati munkahelyek betöltésénél előnyben részesítenek mindaddig, amíg arányuk nem éri el a településen a lakossági foglalkoztatási arányokat. Hangsúlyozom, önmagában az, ha nem diszkriminálunk, még nem teremt esélyegyenlőséget.

Említette, hogy a munka világában négy kutatásuk volt, ahol a kirekesztő mechanizmusokat vizsgálták. Melyek voltak ezek?

A férfiak és nők közötti jövedelemegyenlőtlenség és a nemi diszkrimináció volt a 2011-ben bonyolított kutatássorozat egyik témája. A munkáltatók munkavállalói kiválasztási gyakorlatát tárta fel a másik kutatásunk, amelyben azt vizsgáltuk, milyen viselkedésmintákkal és döntési mechanizmusokkal találkoznak a romák, a fogyatékosok, a nők, az LMBT és más védett tulajdonságú csoportok tagjai. Vizsgáltuk a munkahelyi esélyegyenlőségi tervek hatásait, és csaknem tízezer munkavállalói kérdőív alapján azt, hogy 2011-ben melyek a legfontosabb szociodemográfiai és munkaerő-piaci meghatározói a különböző diszkriminatív tapasztalatoknak.

Meg tudja egy hatóság változtatni az emberek gondolkodásmódját? Bízik abban az EBH, hogy erőfeszítéseik sikeresek lesznek?

-A társadalmi és az intézményi kommunikáció nagyon fontos (nagyon intenzív részét épp most bonyolítjuk), mondhatnánk talán legfontosabb negyedik eleme a projektnek a szakmai feladatok mellett. Megpróbáljuk minden kommunikációs fórumon elérni a lakosságot, felhívni a figyelmet a diszkriminációmentesség fontosságára, a jogtudatosságra, az EBH létezésére, és arra, hogy törvény biztosít jogorvoslati lehetőségeket a diszkriminációval szemben.

Számtalan konfliktus érzékelhető a különböző társadalmi csoportok között, de az iskolai szocializáció nem készít fel sem arra, hogy azokat megelőzzük, sem arra, hogy nagyon sok, a diszkriminációnál, a kirekesztésnél hatékonyabb eszköz áll rendelkezésünkre a megoldásokban. Amikor az EBH megjelenik akár a kutatásaival, akár a képzésekkel, a workshopokkal a különböző csoportokban, közösségek előtt, intenzív érdeklődést tapasztalunk és olyan igényeket, amelyek nyomán folyamatos kapcsolatrendszerek, partnerségek épülnek, egy olyan közvetítői háló, amely a projekt nélkül is képes lesz a folyamatos informálásra és tapasztalatcserére a diszkriminációval veszélyeztetett csoportok felé. Jó esélyünk van arra, hogy a projektidőszak meghosszabbodik egy évvel és középiskolai szintekre is eljuthatunk a szakmai programjainkkal. Célunk az, és nekem személyesen is, hogy elérjük a jövő generációját, azokat a fiatalokat, akik döntéshozók lesznek később. Számtalan rendezvényre is elmegyünk ezért, hogy találkozzunk ezzel a célcsoporttal. Ott voltunk a Szigeten, szórólapoztunk, teszteket készítettünk. Ifjúsági akciót hirdettünk, képzőművészeti pályázatunkra több mint háromszáz alkotás érkezett. A diszkrimináció témakörében hirdetett novella pályázatunkra a 14-18 éves korosztálytól érkezett alkotásokból hangoskönyvet tervezünk. A gyerekrajzokból vándorkiállítás sorozatot indítottunk országszerte, minden kreatív termékünkön is a 10-18 éves korosztály diszkriminációs tapasztalatait bemutató alkotások szerepelnek.  Célunk az volt, hogy egyrészt a kortárskorosztály tagjai, másrész mi felnőttek, vizuális élményeken keresztül is lássuk, megérezzük, mit éreznek, mit tudnak a gyerekek, a fiatalok a diszkriminációról.

Programjaink és a referensi hálózat nagyon sok személyes találkozás terepe, amelyeken nagyon sok személyes közvetítőt találunk az önkormányzatok, a munkahelyek, a civil szervezetek felé.

A projekt kereteiben, ezekben az első körökben tudunk hatni és közreműködni. Akiknek személyes tapasztalata van a hatóság munkájáról, akiknek személyesen tudunk tudást átadni, szemléletmódot és jó gyakorlatokat ajánlani, azok válnak közvetítővé a saját területükön.

Megerősít bennünket az a tudat, hogy képzéseinkre a legtöbben úgy jönnek, hogy hallottak már rólunk és ezért szeretnének részt venni. Ez a tény mindennél többet mond a munkánkról.