Egy hegyekben töltött nyaralásom során ismerkedtem meg Annamarival és családjával. Szülei is meglátogatták őt a hétvégén, velük is nagyon hamar megtaláltam a közös hangot.

Néhány év múlva összefutottam Annamari szüleivel, akik elmesélték nekem, hogy lányuk 36 évesen egy szembetegségből kifolyólag tulajdonképpen elveszítette a látását, ez nagyon mélyen megérintett. Elképzelhetetlen volt számomra, hogy az a vidám nő, akit én a hegyekben megismertem évekkel ezelőtt, ilyen tragédia áldozata lett.

Az emlékezetes találkozást követően néhány év múlva összetalálkoztam Annamarival. Be kell vallanom, nem is őt vettem először észre, hanem a kutyát, a nagyon aranyos vakvezető kutyát néztem és csak később láttam, hogy ők – együtt vannak. Beszélgetni kezdtünk és nemsokára már csak a kutyus volt a téma. Vagyis Belli, ahogy Annamari becézi.

- Tényleg annyira megkönnyíti a mindennapi életedet a kutya? Nagyon sokat olvastam már erről.

- Én se gondoltam volna, hogy ennyire más lesz az élet, ha megkapom őt. Elváltam, a szüleim meghaltak pár éve, a lányom - bár még velem lakik – sokat jön-megy, utazik és bár nagyon sokat segít, nem lehet állandóan velem. Lelkileg is nagyot emelt rajtam, hogy van valakihez szólnom, ha egyedül vagyok. Még fiatal vagyok ahhoz, hogy állandóan otthon üljek! Megtanultuk a különböző útvonalakat és így ragyogóan tudok közlekedni, bevásárolni, elmenni a barátokhoz, a parkba.

- Elég forgalmas helyen laktok. Sok a közlekedési lámpa, de egyik se jelez a vakoknak. Belli honnan tudja, hogy zöld a lámpa, mehettek?

- ÁÁÁÁ, ezt nem tudja, ehhez kell az emberi segítség. Őt arra képezték ki, hogy kikerülje az akadályokat, az építkezések, vagy más miatt a számomra sajnos sokszor váratlanul keletkező gödröket stb. Megáll a járda szélén. Velem együtt tanulta meg az útvonalakat, nem ő vezet engem, hanem én őt, ő csak jelez. De ez a „csak” nagyon fontos!!

- Járműre is felszállhattok?

- Persze és még nem is volt problémám belőle. Még azt is tudja, hogy megmutatja a szabad ülőhelyet, nem vicc!

- Arról is hallani, hogy kiutálják a vak embert a kutyájával együtt az üzletekből, vagy legalábbis megjegyzést tesznek.

- Lehet, hogy szerencsénk volt, vagy Belli néz olyan kedvesen, hogy mindenki meghatódik, de én ilyennel még nem találkoztam. Szerintem az emberek nagyon segítőkészek. Azt viszont jó lenne, ha tudnák, hogy nem szabad megsimogatni, vagy étellel kínálni, mert az megzavarja. És ha segíteni akarnak nekem, akkor az a jó, ha nem a kutya oldaláról fogják meg a karom hanem a másik oldalról.

- Úgy tudom, hogy közösen kellett egy képzésen részt vennetek, mielőtt végleg hozzád került volna. Ez hogyan zajlott?

- Őt már előre megtanították egy csomó dologra, kiképezték és csak utána következett az a rész, amikor már együtt tanultunk. Elég sokáig tartott a dolog, legalább fél évig, ha jól emlékszem. Itt, a lakásomon voltunk, megtanultuk az útvonalakat, az utcán is nagyon sok mindent. Nekem az volt a legérdekesebb, hogy arra is megtanították, hogy észrevegye és figyelmeztessen, ha van valamilyen olyan dolog, ami őnála magasabban van! Egyszer valaki egy földszinti lakásból kiadott egy létrát valakinek az utcán és az én kutyusom figyelmeztetett! Ha nincs ott, biztos nekimegyek és bevágom alaposan a fejem, mert a munkások nem vettek észre.

- Belli labrador, fajtájánál fogva nyugodt kutya, gondolom ez alapfeltétele, hogy „valaki” vakvezető kutya lehessen.

- Tényleg nagyon nyugodt, meg türelmes és tényleg ez alapvető, sokat meséltek nekem erről. Fontos az is, hogy nagyon szófogadó és fegyelmezett legyen. Szerintem nekik ezt lehet a legnehezebb megtanulni, hogy legyőzzék az ösztöneiket, hogy ne ugassanak, ha eszükbe jut, ne rohanjanak egy szag, másik kutya után, ilyenek. Csodálom is érte, hogy a vágyait is le kell küzdenie egy csomó esetben.

- Egyértelmű, hogy sok esetben a kutyusod pótol egy látó segítőt.

- Ez egyértelmű. És nagyon megbízom benne, mert még egyetlen egy esetben se hagyott cserben és nagyon jó érzés, hogy itt van velem és számíthatok rá. Bírom nagyon.

- Most azért adhatok neki valami kaját? Van nálam csoki.

- Inkább add ide nekem, mert igaz, hogy nagyon szereti, de ezt nem is eheti.

Jó érzés volt ez a találkozás, mert láttam, hogy egy sokak által rettegett betegségből is lehet úgy kikeveredni, hogy jobbra fordítsa az ember a sorsát. Sokat megtudtam arról is, mit is csinál és hogyan segít egy vakvezető kutya a gazdájának. Nem is gondoltam, hogy az a találkozás, amitől először kínban éreztem magam ilyen jó hangulattal fejeződhet be. Jó tudni, hogy Annamari és kutyus barátja ott vannak egymásnak és szeretetben élnek.