,,Édesapámat a háta mögött sajnos gyakran szidták, sértegették. Mondtam is akkor, hogy ha nagy leszek, megbosszulom. A bosszúvágy az idők során átalakult segítő szándékká, később már az volt a célom, hogy a hozzám hasonló helyzetben lévők ne éljenek át hasonló kellemetlen élményeket, a siket gyerekek pedig ne úgy induljanak neki az életnek, hogy ők fogyatékosak. Egyre több fiatal tanulja meg a jelnyelvet alap- és középszinten. Persze azért van még mit tenni. A pedagógusoknak például sokat segít, ha elmagyarázzuk, hogy nem azért beszél furcsán a siket szülők gyermeke, mert slendrián a fogalmazása, hanem mert át kell állnia egy másik szórendre.
Az esélyegyenlőségi törvénynek köszönhetően ma már könnyebb az életük, de még mindig megesik, hogy nem szívesen alkalmazzák őket a munkaadók, hiába értenek az adott szakterülethez. Szerencsére ma már sok a végzett kommunikációs segítő, aki például segít bevásárolni, ügyet intézni, postára menni, bankban számlát nyitni. Ők nem tolmácsok, de ismerik a jelnyelvet. A végzett tolmácsok diplomával rendelkeznek. Talán kevesen tudják, de a diplomások sem értenek egyformán minden területhez. Van, aki szinkrontolmács, más a rendőrségen, bíróságon segít, vagy a vallás, a művészet területén."
