C.G. Jung: ,,Nem az vagyok, ami megtörtént velem. Az vagyok, amivé válni akarok."

A mandala köralakú, koncentrikus ábra. Eredetét tekintve egy bonyolult, képben megfogalmazott ima, amit a buddhista vallásban ma is alkalmaznak. A szó szanszkrit eredetű, kört, középpontot jelent, s a test és a lélek, a személyiség spirituális-univerzális felépítésére utal. A mandala készítés nagyon kreatív dolog. A liturgikus életben azt tartják, hogy minden egyes mandalának, legyen az festett, faragott, rajzolt, egészen apró, vagy akár több méteres is, más-más a jelentése és hatása.

Az európai orvostudomány és pszichiátria C.G.Jung nyomán a mandalafestést terápiás eszközként emelte kelléktárába, s használja, hogy közelebb férkőzhessen a sérült lélek megismeréséhez, s egyúttal gyógyítson is általa.

Amikor a betegeket mandala festésére kérik,csupán annyit kérnek hogy a kiindulópont a kör legyen. Azon belül már szabadon lehet alkotni. A mandalán megjelenik alkotója lelkiállapota, amiből a szakember nagyon sok mindent le tud olvasni. Egyetlen rajz is sokatmondó lehet, de a lényeg azon van, hogy több rajz készüljön, amit később a páciensek a terapeutával közösen kielemeznek

Az autentikus mandalát legtöbbször egyszerű geometriai formákból építi fel készítője. A terápiás festés-rajzolás is ebből indul ki, s így a képen hangsúlyozottabban jelennek meg az elvont szimbólumok (persze van aki egyszerű történéseket, pálcika embereket rajzol bele), mint más művészetterápiás céllal készített alkotásokon. Éppen ezért könnyebb következtetni a mandalafestményekből alkotójának közérzetére, lelkiállapotára, érzelmi konfliktusaira, hangulati labilitására.

Ugyanakkor a mandalafestés szabályai, a kötöttségei bizonyos keretet adnak az érzések kifejezésének, amit esetleg a kliens nem tud másképpen kifejezni, elmondani.

A színek is hangsúlyos szerepet kapnak. Annak ellenére, hogy például a depressziósok a sötét színeket, a mániás betegek a világosabb színeket kedvelik, ezzel óvatosan kell bánni, hiszen mindenkinek megvan a maga szín- és szimbólumrendszere, amiben meg kell tanulni olvasni betegnek, terapeutának egyaránt.

A mandalafestés abban az értelemben gyógyít, hogy a beteg önismeretet tanul belőle. Belefeledkezik az alkotásába, belerajzolja azt is, amit nem tud, vagy akar kimondani. A kész képről aztán beszélgetni lehet. Ennek kapcsán pedig könnyebb kifesteni magunkból a dolgokat, mint akár évtizedes, eltemetett konfliktusokról beszámolni. A legfontosabb, hogy készítője számára mit jelent az alkotása. Annak értelmezésében a terapeuta segít, vagyis megbeszélik az asszociációikat, az érzelmeket, amik ébredtek benne stb. Egyfajta tükröt tart tehát a beteg elé saját alkotása, visszajelzésül szolgál, hogy mi is zajlik le benne. Ha a kezdeti benne kavargó káoszt megjeleníti, s később ezt sikerül legalább „rendszerezni”, akkor jobb állapot alakulhat ki.


Aki festett már mandalát és elmerült benne, azt állítja, hogy egy nagyon kellemes megelégedettség érzést kelt benne, amikor elkészül egy ilyen alkotással. A mandalafestés terápia nem csupán sokféle kisebb-nagyobb pszichiátriai betegségben használható, hangulati, szorongásos, önismereti problémákkal küszködő vagy akár súlyos pszichiátriai zavarral, pszichózissal küszködő betegeknél is, hanem természetesen egészséges emberek lelkiállapotára is következtetni lehet abból a mandala képből, amit valaki fest.