Ha most lennék tizenéves, nagyon szeretnék a zuglói Neumann Szakközépbe járni, és nem csak akkor, ha valamilyen testi bajom, fogyatékosságom lenne, hanem egyébként is. Mert az iskola szelleme olyan, hogy egy életre szóló emberi tartást ad. Mert a fogyatékkal élő diákot nem kegyelemből tartják, hanem bátorítják és arra nevelik, igenis küzdjön azért, amit ki tud hozni magából, mint bárki más. Együtt vannak az ép tinik a hátrányból indulókkal, és nagyon is sokat tanulnak egymástól. Amúgy pedig, mint bármelyik más középiskolában, lehet együtt „hülyéskedni” is.

Ennek a szellemnek az életben tartásához pedig egy olyan igazgató kell, mint a számomra meglepően fiatal Fenyvessy Gábor. Az iskoláról, a nevelési elvekről és még sok más dologról beszélgettünk.

- Az iskolát kijelölték erre a feladatra, hogy fogadjon fogyatékos – látás-, hallássérült, mozgáskorlátozott – diákokat, vagy így alakult?

- Kijelölésről nincs szó. De iskolánkban a fogyatékkal élő diákok foglalkoztatásának már két évtizedes hagyománya van. Az iskola egyébként 1988-ban kezdte meg a működését. Az akkori fenntartó, a Fővárosi Tanács egy modern oktatási koncepciót akart bevezetni, létrehozni egy, a számítógépes oktatásra specializálódott középiskolát.

Nagy jövés-menés és jól érezhető izgalom várta azokat az érdeklődőket, versenyzőket és hozzátartozóikat, akik az október 6-án és 7-én megrendezett ParaSzuperSztár verseny elődöntőjére érkeztek a tizenharmadik kerületi József Attila Művelődési Központba.

A MEOSZ (Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége) által szervezett tehetségkutató verseny célja, hogy olyan fogyatékossággal élőket segítsen színpadra, akik tehetségesek valamilyen művészeti tevékenységben, de eddig nem igazán nyílt lehetőségük arra, hogy a nyilvánosságnak is megmutathassák tehetségüket. A tervek szerint egy jövőre induló tehetséggondozó program keretében segíteni is fogják őket művészeti pályájukon.

Az ötven színpadra lépő előadó igen változatos produkciókkal lépett színpadra és mindegyiküktől színvonalas dolgokat láthattunk. Érdekes volt nem csupán a produkciók változatossága, de az előadók kor szerinti megoszlása is. A legfiatalabb versenyző a 10 éves Harza Márk, a legidősebb pedig a 90 éves Jobák Márta volt. Ők egyébként mindketten a vers és prózamondás kategóriában indultak. Márk elragadóan adott elő egy – korának meglelően elég hosszú – Lázár Ervin mesét, amivel nagy sikert aratott. A legtöbben az ének kategóriában indultak .Hallhattunk profi operaénekest és Ihász Gábor szerzeményét előadó fellépőt, népdalt és musical részletet is. A hangszeres zenében nevezők is színes palettáját vonultatták fel a hangszereknek és az előadott művek műfaja is változatos volt. Klarinétet, zongorát, tangóharmonikát,citerát is hallhatott a lelkes és odaadó közönség. Zsonglőr és különböző tánc mutatványnak is tapsolhattunk a többször megható produkciók láttán.

Bizonyára sokunknak feltűnt már, hogy különösen a fővárosban, forgalmasabb helyeken, az útkereszteződésekben, járdákon, átkelőhelyeken érdekes, az utca szintjéből kiemelkedő aszfaltgömbök, redők, csíkok vannak az utca burkolatán. Ezek az un. taktilis jelek, amik segítik a vakokat, gyengénlátókat a közlekedésben. Ezek a vezetősávok többféle jelentéssel bírnak, azaz veszélyes útszakaszra hívják fel a figyelmet, illetve arra, hogy merre lehet biztonsággal haladni. A taktilis jelek általában színben is jól elkülönülnek a környező útburkolattól. A vakok és gyengénlátók biztonsággal tudják ezeket a jeleket használni, értelmezni.

Forrás: urbanista.blog.hu

RehabJobosokként kíváncsiak voltunk arra, vajon előírja-e valamilyen jogszabály, előírás  azt, hogy hol kötelező ilyet építeni, illetve az új utakat, járdákat  vagy azok felújítását már csak ezek kialakításával lehet végezni? A BKK Sajtókommunikációs Irodájától kaptuk meg erre e-mailben a választ, melyet nem a teljesség igényével közlünk:

Nevét generációktól függetlenül mindenki ismeri és nem csupán kiemelkedő sportolói múltja miatt. Tájfutó világbajnok, tizennégyszeres magyar bajnok volt. Sífutásban pedig hatszoros magyar bajnok. Ő volt az első nő Európában, aki a maratoni távot három órán belül futotta le!

Sportolói pályafutását kullancs okozta gerincvelő-gyulladás miatt be kellett fejeznie. Sorsa gyökeres fordulatot vett, de akaratereje nem csak az életbe hozta vissza, hanem más utat is talált. Az embereket az egészséges életmódra, a mozgás, a sport örömére beszéli rá. Beszélgetésünk apropója az a hír, hogy a ParaSzuperSztár zsűri tagjaként most megint új dologba fogott.

- Nem csak a levegőbe beszélsz, amikor a legkülönbözőbb fórumokon a sport fontosságát hirdeted, hiszen - nehéz elhinni, de nyugdíjas korban vagy – rendszeresen mozogsz, futsz. Teszed ezt annak ellenére, hogy a betegségedből megmaradt az, hogy futnod bizony elég nehéz.

- Igen, hetente háromszor járok futni. Ez igazából nem futás (de gyalogolni nem szeretek), hanem futó mozgással – sánta vagyok és ez elég szörnyen néz ki – próbálok haladni.   Van egy kutyám, a Normafához, a Városmajorba és a Margitszigetre szoktunk járni. Múltkor egy kislány hallottam, amikor megkérdezte a mamáját „A néni miért fut, ha sánta?” És igaza van, ilyenkor az ember egy kicsit megsajnálja magát.

- Viszont példát mutatsz, hogy így is lehet. Nagyon komoly betegségből épültél fel és az utána következő időszak is komoly testi, lelki kihívások elé állított. Most sem hagyod el magad. Mit mondanál azoknak, akik valamilyen betegség miatt most vannak hasonló helyzetben?

Mint arról már korábban beszámoltunk a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége által meghirdetett Paraszupersztár tehetségkutató versenyre több mint négyszázan jelentkeztek. Mostanra lezajlottak a válogatók és kiderült, ki az az 54 előadó-művészeti versenyző, aki tovább juthatott az elődöntőbe.

A legtöbben ének és hangszeres zene kategóriában jutottak tovább, ezt követi a próza-és versmondás, a tánc és egyéb kategória. A színjátszásra jelentkezett négy nevező közül senki sem jutott tovább. A jelentkezők legtöbbje Budapest és környékéről jelentkezett. A fogyatékossággal élőknek meghirdetett versenyre mozgás és hallás, látássérültek éppúgy jelentkeztek, mint pszichés betegséggel küzdők.

A kor szerinti megoszlás mutatja a legváltozatosabb képet, hiszen mindössze 11 éves a legfiatalabb és 90 (!) éves a legidősebb, versmondásban induló mozgássérült versenyző. Megméretteti magát hangszeres zenében induló 15 évesekből álló iskolás csoport, több kamaszkorú jelentkező és sok a 20-30 éves, de középkorúak is jelentkeztek.

Pál Zsolt – közismertebb nevén Pille - a Hobby Rádió főszerkesztője, látássérült. A Net-média Alapítvány keretein belül hat éve üzemelteti a Hobby Rádió online adásait. Munkatársai barátai is egyben, akik ugyanúgy szívügyüknek tekintik, hogy egy héten többször is szóljon a rádió. ,,Elvetemültnek kell lenni hozzá!” – mondja Zsolt -, hogy az ember egy ilyet csináljon.

- Mikor kezdett rádiózni ?

- Már kis korom óta szerettem volna rádiózni és később alkalmam is volt elég sok rádióstúdióba bemenni, ahol megmutatták nekem a dolgokat. Mindig is hobbim volt ez. Most már 37 éves vagyok és azóta se múlt el ez a bolondériám. De a viccen túl, úgy kezdődött, hogy Debrecenben Barta Éva újságíró indított egy média tanfolyamot, ahol rádiós műsorvezetőket képeztek. Erre jelentkeztem, aztán reklám castingokon is részt vettem, fel is vettek pár szpotot velem. Közben persze iskolába jártam, a Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskolába (ahol most tanítok), aztán az egyetemre programozó matematikus szakra, de közben folyamatosan próbáltam bekerülni valamilyen rádióba is. Debrecenben az összes rádiónál jártam, a Magyar Rádióban is Molnár Dániel, Sándor Erzsi próbáltak segíteni, de mégis azt mondták, hogy be kell látni, hogy vakon ilyet nem lehet csinálni.

- Hogy-hogy?

- Mert nem. Híreket kell felolvasni, nézni kell ezt-azt, nem csak abból áll, hogy beülünk és beszélünk, ez bizony látás nélkül nem megy, nem kivitelezhető. Ekkor én azt mondtam,hogy nem érdekel, akkor megcsinálom a magamét.

Létezik egy színjátszó egyesület Budapesten, Vakrepülés a nevük. Tagjai vak fiatalok és látó közönségnek játszanak – teljes sötétségben. A hatás megrendítő. A színház vizuális látványát, azt, hogy a darab nem látható, a hangok, illatok, mozgások, sőt az ízek élményével pótolják. Máj Krisztával, aki ott volt a Vakrepülés társulat megszületésénél, erről a különleges színházról beszélgettünk.

- Hogyan kezdődött? Miképpen alakult meg a társulat?

- 1998-ban indultunk. Az ötlet Sallai Zoltán újságíróé volt, akire a Láthatatlan Kiállítás élménye akkora hatást gyakorolt, hogy ebből fakadóan elhatározta, létrehoz egy színházat. Ráadásul külföldön már látott hasonlót. Ez találkozott az én elképzeléseimmel is, hiszen ez már engem is foglalkoztatott. Én a Vakok Intézetében dolgozom, tanár vagyok, jól ismerem a vakok világát. Aztán megkezdődött a toborzás és rövidesen megszületett az első darab is.

- Ez volt az „Éjszaka tapintása” című darab, amit még ma is játszanak?

- Igen. Nem szokványosan, hiszen nem egy már meglévő darabot állítottunk színpadra. A szerző, Donáti István kapott egy listát, mozgások, tánc,hangok, szagok, ízek szerepeltek benne és lényegében ezek köré, erre építve kellett egy olyan történetet írni, ami jól érzékelhető, követhető ezeknek a benyomásoknak a felfogásával, megtapasztalásával. A történet egy fiú és egy lány szerelmi románca, ami egy buszos utazással és más epizódokkal bonyolódik.

 A Revita Alapítvány a svájci Förderverein cocomo-val, valamint két magyar partnerével, a CSAT Egyesülettel és az OKIDE-vel 2014-ben is folytatja a korábban megkezdett módszertani munkát a munkaerő-piaci szolgáltatások fejlesztése terén. A „KRAFT - Kreatív, fejlesztő, gyakorlatorientált módszerek az egyéni fejlesztésben” elnevezésű projekt keretében olyan módszerek és eszközök fejlesztését tűzte ki célul a magyar-svájci konzorcium, amelyek a munkaerő-piaci szempontból hátrányos helyzetű emberek munkába állási esélyeit javítják, illetve az őket támogató civil szakmai szolgáltató szervezetek munkáját segítik.

Mindez annak a 230 interjúnak az egyik legfontosabb tanulsága, amelyet a RehabJob nemrég zárult országos szakmai programjának résztvevőivel készítettek. A féléves program azt célozta, hogy szervezett tanácsadás és képzés keretében segítse a fogyatékkal élőket felkészülni az álláskeresésre és a munkahelyi környezetbe történő beilleszkedésre. A tréning az elhelyezkedéshez szükséges legfontosabb készségek, így az önéletrajz írás, az állásinterjúra való felkészülés és a munkatársakkal történő együttműködés elsajátításával segítette a felkészülést, ugyanakkor az interjúk révén országos képet igyekezett kialakítani a speciális helyzetű munkavállalók elhelyezkedési esélyeiről.

Lezárult a jelentkezés a MEOSZ (Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége) által meghirdetett ParaSzupersztár versenyre. Gábor Imola sajtófőnök beszámolója szerint– a szervezők nagy örömére - 450-en jelentkeztek az előadó- és alkotóművészet legkülönbözőbb kategóriáiban.

Közel 290 nevezés az alkotóművészeti kategóriákba érkezett. Nagyon kevés jelentkezés volt a színjátszás, kisplasztika, kisfilm területen.

Annál jóval többen voltak, akik nép- és iparművészeti, illetve   saját irodalmi alkotásokkal neveztek a megmérettetésre.