RehabJobosokként legújabb interjúalanyunknak egy pszichés érintettet választottunk, mert úgy gondoljuk: nagyon érzékeny téma az ő munkavállalásuk. Talán ennek egyik oka az, hogy sajnos tabu téma a pszichés zavarok köre, és ennek köszönhetően rengeteg tévhit, előítélet társul hozzájuk, pedig megfelelő hozzáállással és kellő nyitottsággal könnyen kezelhető ez a terület is. Interjúalanyunk név nélkül vállalta az interjút, mert negatív élményei vannak jórészt az előbbiekben leírtak miatt.
M. részmunkaidős recepciós lány, aki megváltozott munkaképességűként dolgozik. Megbeszéltük, hogy összejövünk egy beszélgetésre. Tudtam, hogy ,,leszázalékolták”, de, hogy pontosan miért is, azt nem. Pszichés érintettekről sok filmet láttam már, olvastam sokfajta történetet, és valami olyan kép rajzolódott ki bennem, hogy egy szomorú tekintetű, frusztrált, visszahúzódó lánnyal fogok találkozni.
Azonban, amikor létrejött a találkozás, nagyon meglepődtem, mert már is vérbeli recepciósként teával, kávéval kínált, egyszerre jó kedvem lett. Egy életteli, jópofa, vagány lánnyal találkoztam, aki még jól is nézett ki. Az első benyomás máris felülírta a bennem eddig kirajzolódott képet, és úgy gondolom, hogy M. az egész beszélgetésünk során az őszinteségével még inkább meggyőzött arról, hogy át kell gondolnom az eddigi nézeteimet a pszichés érintettekkel kapcsolatban, mennyire is valósak és hogy az én környezetemben vagy családomban nem volt-e már hasonlóan pszichés zavarral élő.
-Vágjunk a közepébe. Miért részesülsz rokkantsági ellátásban ilyen fiatalon?
M: A betegségem olyan, mint egy érzelmi, hangulati hullámvasút; bipoláris affektív zavarnak hívják, közismertebb nevén mániás depressziónak. Ez a „kedvenc” idézetem vele kapcsolatban: „Van olyan betegség, ami elveszi az életed, de van olyan, ami átveszi felette az irányítást”.
A fő cél az ő élethelyzetük több oldalról való bemutatása, s a példákon, a szakemberek és érintettek véleményén keresztül a Magyarországon Down-szindrómával élő emberek autonómiájának maximális megteremtése.
