Tesco-egy elkötelezett áruházlánc
A Tesco nem most kezdte. Már évekkel ezelőtt jelentős tapasztalatokat szerzett azon a területen, hogy miképpen lehet egy nem átlagos feltételekkel , körülményekkel rendelkező munkaerőt álláshoz juttatni. A Befogadó Közösség program a Salva vita és a 4M-mel történő együttműködés több éves tapasztalata után alakult ki. (2005-től dolgoznak velük együtt) Mára komoly szerepet vállal a Tesco abban és elkötelezettségüknek tekintik, hogy megváltozott munkaképességűeknek, illetve fogyatékossággal élőknek munkát találjanak, adjanak. Tóthmárton Verával, a program HR projekt menedzserével az esélyegyenlőség megteremtésének fontosságáról beszélgettünk, melynek egyik legfontosabb eleme az is, hogy egy nem teljesen egészséges ember is dolgozhasson.
- Mi volt az a program, ahol lényegében az első tapasztalatokat szerezték, milyen problémákkal kell megküzdeni egy munkaadónak, ha azt vállalja, hogy olyan munkaerőt alkalmaz, akinek az otthoni körülményeit is figyelembe kell vennie?